A gyomnövények magprodukciója és a talajok gyommagkészlete

2014.05.27 17:11

Mivel a vályogtéglákban legnagyobb mennyiségben a különféle gyomfajok magjai voltak jelen, indokoltnak éreztem egy rövid fejezetet szentelni a gyomnövények magjainak.

 

Hogy valamely növényfaj a művelt területeken képes-e megélni vagy sem, az nagymértékben függ a szaporodóképességétől. A növényvilágban gyakran tapasztalható, hogy a növények sokkal több magot hoznak, mint amennyi rendes körülmények között képes növénnyé fejlődni. Így biztosítják utódaikat és ezzel a faj fennmaradását (Ujvárosi 1973).

A magvak különösen az egyéves gyomnövények túlélési stratégiájában játszanak kulcsszerepet. Az egyévesek életciklusában alapvető jelentőségű a magprodukció, valamint a talajban lévő életképes magvak mennyisége (magbank), amelyek együttesen mezőgazdasági területeken meghatározzák a talaj potenciális gyom-fertőzöttségének mértékét is (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000). A gyomnövények igen nagy magtermésének és a magvak vontatott, hosszú ideig tartó csírázásának eredményeként talajaink állandóan tele vannak különböző gyommagvak tömegével (Ujvárosi 1973). A hazai gyommagmennyiségekre vonatkozóan elsőként Bencze (1954) végzett vizsgálatokat.


Gyommagok (forrás: http://www.scri.ac.uk)

Termesztett növényeink legnagyobb része csak magról szaporodik, és egy alkalommal legfeljebb néhány száz magot terem, ugyanakkor a legtöbb gyomnövény maghozama ezren felüli, és nem ritka a több tízezer, sőt esetenként a több százezer sem. Nagy különbség van az egyes fajok maghozama között, s óriási eltérés van az egyes fajokon belül a különböző termőhelyeken nőtt egyedek között (Wehsarg 1954). Ha a gyomnövény optimális körülmények között fejlődhet, több százszorosa lehet a magtermése a kedvezőtlen feltételekhez képest (Ujvárosi 1973).

A gyomnövények maghozama tehát rendkívül ingadozó. A növényenkénti magszámot a faj tulajdonságán kívül a környezeti tényezők is nagymértékben befolyásolják. A fejlődéstörténeti háttér alapján azt kell feltételeznünk, hogy a gyomnövények maghozamát a fény erősebben befolyásolja, mint a kultúrnövényekét. A gyomnövények, mint a másodlagos szukcesszió pionír fajai, általában fedetlen területet foglalnak el, ahol a fény nem korlátozó tényező. Mezőgazdasági szempontból a növények maghozamára ható tényezők közül az inter- és intraspecifikus kompetíció hatása a legerősebb, mivel a gyomfajok kevert populációi találhatók a kultúrnövény-állományokban (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000).

Néhány gyomfaj óriási magprodukcióval ellensúlyozza a megtelepedés során ért veszteségeket. A maghozamot illetően azt is megfigyelhetjük, hogy ha egy faj egyedszáma a populáción belül csökken, ezt a magprodukcióval igyekszik ellensúlyozni. Az egyéves gyomfajok zöme a Pianka (1970) által leírt „r” szelekciós formához tartozik, mivel a túlélést nagy mennyiséggel és jó terjedéssel biztosítják. E fajok életciklusuk folyamán a nettó asszimiláció 20-30%-át magképzésre fordítják.

Stresszhelyzetekben a gyomnövények képesek vegetatív fázisuk időtartamát jelentősen lerövidíteni azért, hogy magot érleljenek. E stratégia célja az, hogy a gyomnövények jóval a kultúrnövény betakarítása előtt fejezzék be életciklusukat és akadálytalanul terjesszék magvaikat (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000).

A korábban kelő növények több magot érlelnek, mint azok, amelyek később csíráztak (Keeley et al. 1986). A gyomnövények a virágzati szár eltávolítása után is képesek magot hozni. A maghozamot jelentősen csökkenthetik a növény kártevői és betegségei (Harris & Hoffman 1985). Bizonyos herbicidek – pl. karbamátok, szulfonilureák – nem csak a maghozamot, hanem az életképes magok számát is csökkenthetik (Fernandez et al. 1987). Általánosságban a gyomnövényekre is érvényes az a megállapítás, hogy az érettség előre haladtával növekszik a magvak életképessége (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000).

Mindezek alapján nem meglepő, hogy a szántóföldi talajok gyommagkészlete meglehetősen nagy. Bencze (1954, 1956, 1958) adatai szerint hazánkban a felső művelt 20 cm-es rétegben négyzetméterenként a magvak száma 16000-240000 között ingadozott az ötvenes években. Szántóföldi talajainkban egy adott időpontban különböző mennyiségű és élettani állapotú mag található, viszont nagy részük nyugalmi állapotban van (dormancia). A gyomirtás során csak az aktiválódott, csírázóképes részét érintjük a magkészletnek. Becslések szerint a talajok összes gyommagkészletének kb. 10%-a kel ki egy évben, bár a földbe bekerült friss magvak a legnagyobb mértékben az első évben csíráznak ki (Taylorson 1971, Beuret 1984).

A gyommagvak ún. „biztonságos környezetére” (safe site) vonatkozóan a következő elemeket említjük meg: (1) a magvak védelme az anyanövényen, mielőtt azok elérik a talajfelszínt (kártevők, aratás, stb.); (2) megfelelő mikrokörnyezet a talajfelszínen a magvak fogadására; (3) magvak védelme a kórokozóktól a talajfelszínén; (4) a csírázásra kedvező feltételek (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000). A magvakat ugyanakkor jelentős veszteség éri, mielőtt azok elérnék a talajfelszínt, ezek közül a legnagyobb az aratás során ért veszteség Sagar és Mortimer (1976). Ha a magvak a talajművelés hiányában a felszínen maradnak, életképességük rohamosan csökken, a felszínre került magvak egy része a téli fagyok hatására elpusztul. A talajművelés a talajok gyommagkészletének kiürülését fokozza (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000).

 

Irodalomjegyzék:

Bencze, J. (1954): Iregszemcse, Pusztapó, Bánkút mezőségi talajainak gyommagfertőzöttsége. Agrártudományi Egyetem Agronómiai Kar Kiadványai, 1(3): 3-30.

Bencze, J. (1956): Szántóföldi gyommagvizsgálatok eredményei Kehida, Mohar és Nagytoldipuszta erdőtalajain. Agrártudományi Egyetem Agronómiai Kar Kiadványai, 3: 3-22.

Bencze, J. (1958): Szántóföldi gyommagvizsgálatok eredményei Nyíregyháza homoktalajain. Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar Közleményei, Gödöllő.

Fernandez, Q. C., Navarrette, L., Torner, C. & Andujar, J. L. (1987): Influence of herbicide treatments on the population dynamics of Avena sterilis ssp. ludoviciana (Durieu) Nyman in winter wheat crops. Weed Research, 27: 375-383.

Beuret, E. (1984): Soil seed banks and cultivation: the relationship between potential and actual flora. Schweizerische Landwirtschaftliche Forschung, 28: 417-426.

Harris, M. F. & Hoffman, J. H. (1985): The weed Sesbania punicea (Leguminosae) in South Africa nipped in the bud by the weevil Trichapion lativentre. 6th International Symposium on Biological Control of Weeds, Ottawa, 757-760.

Hunyadi, K., Béres, I. & Kazinczi, G. (2000): Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

Keeley, P. E., Thullen, R. J. & Carter, C. H. (1986): Influence of planting date on growth of ivyleaf morningglory (Ipomoea hederacea) in cotton (Gossypium hirsutum). Weed Science, 34: 906-910.

Taylorson, R. B. (1971): Biology of weed seed dormancy. International Course on Weed Control, Wageningen. No. 18.

Wehsarg, O. (1954): Ackerungkräuter. Akademie Verlag, Berlin.

Ujvárosi, M. (1973): Gyomirtás. Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest.

Sagar, G. R. & Mortimer, A. M. (1976): An approach to the study of the population dynamics of plants with special reference to weeds. Applied Biology, 1: 1-47.

Pianka, E. R. (1970): On r- and K-Selection. The American Naturalist, 104: 592–597.