Blog

Első negyedéves beszámoló

2013.06.12 14:55

Az Apáczai Csere János Doktoranduszi Ösztöndíj Pályázat első negyedéves vállalásaként részt vettem a Magyar Biológiai Társaság Botanikai Szakosztályának 1456. szakülésén, ahol eredményeim egy részét előadás formájában mutattam be. A szakülés pompás környezetben, a budapesti Fűvészkertben került megrendezésre 2013. április 22-én.

Csaknem egy órával korábban érkeztünk a helyszínre, így volt alkalmunk egy kicsit a botanikus kertben is körülnézni. Egészen fantasztikus! Aki még nem járt ott, mindenképpen ajánlom neki! :) Ezek után már nyugodtabban ültünk be az ülésre, s másodikként mutattam be az előadásomat, amelyhez igyekeztem beszédes és figyelemfelkeltő címet választani. Végül ez lett: Amiről a vályogfalak mesélnek: veszélyeztetett gyomnövényeink egykor és ma.

Azt kell mondjam, meglehetősen sikeresen szerepeltem, legalábbis ezt bizonyította a sok kérdés, hozzászólás és javaslat is. Ha eddig eddig egy kicsit bizonytalan is voltam a munkámat illetően, akkor annak már vége! Új lendülettel láttam azóta munkának. Ebben persze párom is szerepet játszott, aki szintén sokat bíztat és támogat :) Ezúton is köszönöm neki!

Mivel az előadás elkészítése során eléggé beleástam magam a veszélyztetett gyomnövények témakörébe - mind a feltárt vályogtéglák, mind pedig az Országos Gyomfelmérések eredményei kapcsán - igencsak izgatott lettem. Az előadás után pedig egészen biztos lettem benne, hogy ez a téma igazán megérdemel egy szép cikket! Ennek azóta neki is álltam, remélem, hogy a nyár folyamán el is készülhet belőle a kézirat! Ehhez természetesen még jó néhány téglát kell feldolgoznom, úgyhogy ezután is folytatódik a hajtás :) De erről majd még a későbbiekben!

Az előadás diasora ide kattintva elérhető!

A vályogtéglák begyűjtése

2013.07.01 16:25

A kutatás során folyamatosan zajlik a vályogtéglák begyűjtése. Elsősorban a Dél-Dunántúlról szerezzük be a téglákat olyan régi vályogházakból, amelyek gazdátlanul álldogálnak, esetenként már összedőltek vagy leomlottak. Ha a tulajdonost nem sikerül megtalálni, akkor általában a szomszédok is szívesen segítenek - fontos információkat (pl. építés éve) adnak a házakról. többször előfordult olyan eset is, hogy a megkérdezett szomszédoktól is kaptunk téglákat, amelyeket már évek óta a pajtában vagy az istállóban tároltak, mondván, hogy majd csak jó lesz még valamire - és igazuk is lett! :)


Össszedőlt vályogház

Egyszer egy olyan lelkes tulajdonosba is belefutottunk, aki nagyon fellelkesült, amikor elmondtuk neki, hogy mire lenne szükségünk, s rögtön biztosított róla, hogy akár az egész összedőlt házat megvásárolhatjuk téglánként, igen kedvező áron. Hát, azért téglák ezreire nem volt szükségünk, így köszönettel visszautasítottuk az ajánlatot.


A téglák begyűjtése

A téglák épségben való kiemelése egy-egy vályogfalból korántsem mindig egyszerű feladat. Először gyakran el kell távolítanunk a csapadék miatt szétmállott felsőbb téglákat, hogy épen maradt, többé-kevésbé száraz téglákat tudjunk begyűjteni. Az eddigi legöregebb tégla, amit sikerült begyűjteni 1850-ben készült, de a legnagyobb többségük kb. 100 éves, tehát a századforduló környékéről származik. Több esetben is bizonyítást nyert, hogy a téglákban megőrzött magok közül sok még ma is csíraképes, ugyanis több esetben láttunk gyomoktól zöldellő vályogfalakat.


Zöldellő vályogfal keszegsalátával (Lactuca serriola) és pongyolapitypanggal (Taraxacum officinale)

A vályogtéglák összetörése - avagy a kezelhető minta kialakítása

2013.07.12 12:48

A kutatás kezdetén még nem gondoltam volna, hogy a vályogtéglák ilyen változatos méretekben léteznek. A különféle, népi építészettel (merthogy a vályogépítés a népi építészet egyik legszebb példája) foglalkozó irodalmak csupán két általános mérettartományt adtak meg, mondván, hogy általában ilyen méretű téglákat szoktak készíteni a vályogvetők. Megjegyezték azt is, hogy ezentúl a vályogtéglák mérete tájanként eltérő lehet.

Nos, jelen állás szerint kijelenthetjük, hogy nem csak tájanként, hanem egy tájon belül is nagyon változó lehet a téglák mérete. Eddig mindössze az egy helyről (egy házból) származó téglák voltak azonos méretűek, de minden lokalitásból más és más méretűek kerültek elő. Az eddigi legnagyobb téglák feldolgozásával éppen most végeztem, ezek mérete 30 x 11 x 16 cm volt, a súlyuk pedig egyenként csaknem 8,5 kg! Minden tiszteletem az abaligetieké, hogy ekkora téglákból építkeztek 1930 körül!

Ezek alapján már talán sejthető, hogy egy-egy tégla feldolgozása nem mindig egyszerű. Bal kézbe egy leselejtezett csákányfej, jobb kézbe egy kalapács, és már mehet is az aprítás! Így viszonylag gyorsan, de nem mindig könnyen kisebb-nagyobb darabokra törhetők a téglák. Ezeket a darabokat már könnyebb kalapáccsal apróra törni. Arra is figyelni kell közben, hogy ne ész nélkül csapkodjunk, hiszen a túl erőteljes ütések a téglákban található magokat is összetörhetik!


Téglatörés közben


Így néz ki egy összetört vályogtégla

Ezután következik a szitálás. Jómagam egy 2 mm, egy 1 mm és egy 0,5 mm lyukbőégű szitával szitálom át a törmeléket. Nem is lenne muszáj leszitálni, azonban a későbbi feldolgozást megkönnyíti, ha a nehézoldatos elválasztást a leszitált frakciókkal külön végezzük el. Szitálás után az egyes frakciókat külön bezacskózzuk, és mehetnek a laborba arra várva, hogy tovább foglalkozzak velük.


A szitálás eredménye

Érdekes, hogy a hasonló méretű téglák súlyában is nagy különbségek lehetnek. Úgy vettem észre, hogy ez a nyersanyagtól függ elsősorban. A löszös téglák törnek szét a legkönnyebben, az agyagosakkal már nehezebb dolgunk van, és vannak olyanok, amikben meggyőződésem szerint vályogtégla készítésre nem a legalkalmasabb nyersanyagot tették. Ezek a téglák akár beton keménységűek is lehetnek, és nem egy leányálom a feldolgozásuk.

Szintén érdekes, hogy az agyagon/löszön, a homokon és a növényi rostokon kívül mi minden belekerülhet a téglákba. Ízelítőnek néhány példa: törött üveg, cserépdarabok, kövek, faágak, baromfi ürülék - és néhány extra "élő" anyag is: egész dió, csigák, hangyák, rovarok. Egyszóval nem unalmas dolog a téglatörés - ha nem számítjuk, hogy nagyon porzik, akkor talán még izgalmasnak is mondható.

Apropó, por! Éppen azért, hogy ne fulladjunk bele a vályogporba, a szabadban végezzük a törést, általában az egyetemi sportpálya mellett az árnyékban. Öröm nézni, hogy a tesis hallgatók és a botanikus kert látogatói azon törik a fejüket, hogy mégis mi a fenét csinálhatunk! :) A bónusz, amikor oda is merészkednek és megkérdezik, hogy mit csinálunk. Tanult kollégám azt javasolta, hogy mondjuk azt, hogy homokot készítünk a távolugró gödörbe. Az ötletet végül elvetettük, bár bizonyára érdekes reakciókra számíthattunk volna :)

Minden esetre javaslom a porszűrő maszk használatát mindenkinek, aki hasonló dologra vetemedne!

"...térkép e táj..."

2013.07.18 14:16

Közben készült egy térkép is, amelyen azok a települések vannak bejelölve, ahonnan eddig sikerült vályogtéglát begyűjtenünk. Íme:

A növénymaradványok elválasztása

2013.07.27 18:34

Miután kellően felaprítottuk a vályogtéglát --- hú, ez egészen úgy hangzik, mint valamiféle szakácskönyv! :D No de vissza a témához!

Tehát. Ha a vályogtéglát kezelhető törmelékké aprítottuk, a következő feladat a magok és termések kiválogatása a törmelékből. Mivel sem megőszülni nem akartunk, sem pedig szilikózisban idejekorán elhalálozni, utánanéztem a szakirodalomban, hogy milyen módszerek kínálkoznak a feladat megkönnyítésére. Szerencsére hamar megtaláltam a megfelelőnek ígérkező metódust, azonban számos technikai kérdés merült fel ennek kapcsán.

A klasszikus magbank vizsgálatok eszköztárában két nagyobb módszercsoport van a magok, és ezáltal a növényfajok kimutatására: a csíráztatás és a fizikai elválasztás. Mivel esetünkben 100-150 éves vályogtéglákról van szó, elég kevés realitás alett volna a csíráztatásos módszert választani, maradtak tehát a fizikai elválasztáson alapuló technikák. A rendelkezésre álló anyagokat, eszközöket és emberi tényezőt is figyelembe véve a nehézoldatos eljárást választottam a növényi részek elkülönítésére. kicsit utánaolvasva megtudtam, hogy ehhez számos, vízben jól oldódó sót használhat az ember, amelyek között vannak veszélyes vegyszerek is. Ezt figyelembe véve merült fel, hogy talán a konyhasó is megfelelő lehet a célra.

A nehézoldatos elválasztás azon az elven alapul, hogy a talaj - vagy esetünkben vályogmintát (összetörve) elkeverve a nehézoldatban, majd bizonyos ideig ülepítve, a szerves alkotóelemek a felülúszóban gyűlnek össze, míg a szervetlen alkotórészek az oldat aljára ülepednek. A módszer tehát a szerves növényi részek és a talaj szervetlen ásványi anyagai között fennálló fajsúlykülönbséget használja ki. A felülúszóban maradt növényi frakció ezután már könnyen leszűrhető, majd száradás után a magok egy egyszerű sztereomikroszkóp alatt kiválogathatóak.

Fontos észben tartani, hogy a vegyszernek hosszan kitett magok roncsolódhatnak - elveszíthetik életképességüket, ezért az elválasztást több szerző szerint is érdemes fél órán belül elvégezni, majd a leszűrt növényi frakciót vízzel alaposan átöblíteni!

Miután kiválasztottuk a megfelelő módszert, igazolni kellett, hogy az az általunk választott konyhasóval is megfelelően működik. Ehhez azonos mintákra volt szükség, így tehát nekiláttunk kisméretű vályogtéglák készítésének. Ehhez agyagot, homokot, száraz növénytörmeléket és vizet használtunk fel. A masszát alaposan összekevertük, majd egyforma adagokra osztottuk. Mindegyik adagba 6 növényfaj 12-12 db magját kevertük, tégla formájúra gyúrtuk, majd kiszárítottuk. Ezután összetörtük őket, majd nátrium-karbonátos (Na2CO3), kálium-karbonátos (K2CO3), kálcium-kloridos (CaCl2), cink-kloridos (ZnCl2) és természetesen nátrium-kloridos (NaCl) nehézoldatban egyránt elvégeztük az elválasztást. A száradás után mindegyik adagból kiválogattuk a magokat. Az adatelemzés során bebizonyosodott, hogy a konyhasó ugyanúgy használható az elválasztáshoz, sőt, a hatékonysága a cink-klorid mellett a legjobb! Így hát a drágán beszerezhető vegyszerek helyett (mert igen nagy mennyiségről van szó) egyszerű, boltban kapható konyhasóval dolgoztunk a továbbiakban.


Modell vályogtéglák száradásra készen

Az irodalom szerint az elválasztáshoz alkalmazott nehézoldatok sűrűsége 1,4-1,7 g/cm3 között van általában. Ebből kiindulva megvizsgáltuk, hogy a konyhasó-oldat sűrűsége befolyásolja-e az elválasztás sikerességét. Kilenc különböző sűrűségű nátrium-klorid oldatot vizsgáltunk meg a már említett modell-vályogtéglákat felhasznáva, ugyanazon menetrend szerint. Mint utóbb kiderült, nem volt számottevő különbség a visszafogott magok számában a különböző sűrűségű oldatok között. Ezért tiszta vízzel is elvégeztük az elválasztást, ami kimutatta, hogy a víz hatékonysga már jelentősen kisebb. Ezért egy közepes sűrűségű sóoldatot választottunk a további vizsgálatokhoz.


A különböző sűrűségű sóoldatok

A magok kiválogatása

2013.08.07 11:24

Miután elvégeztük a nehézoldatos elválasztást, a felülúszóban összegyűlt növényi maradványokat gondosan leszűrjük, majd vízzel átöblítjük, hogy a só ne roncsolja a magokat. Ezután kissé szétteregetve megszárítjuk a mintát.

Ezek után következik a magok és termések kiválogatása. Ennek megkönnyítésére sztereomikroszkópot (Leica Zoom 2000 – Model No. Z45V) használtunk. Egyszerű Petri-csészébe beleszórunk egy kevés- áttekinthető mennyiségű növényi mintát, majd szisztematikusan átvizsgáljuk a mikroszkóp alatt. Ezt megkönnyíthetjük úgy, hogy a Petri-csésze aljára ragasztunk egy jól láthatóan bevonalkázott papírt, így pontosan tudjuk, mi az a rész, amit már átnéztünk. A magokat és terméseket eközben csipesz segítségével kiválogatjuk.


Válogatás mikroszkóp alatt

Hogy a határozásnál ne bolonduljunk meg, célszerű az egyforma magokat külön gyűjteni. Erre a célra tökéletesek a kávétejszínes kis műanyag csészécskék, amelyeket akár rögzíthetünk is egy megfelelő aljzaton. Jómagam nyomtatópapír dobozának tetejébe vágtam lyukakat, és ezekbe tettem a kis csészéket. Meg is számoztam őket, így a válogatás közben már lehet is írni egy papírra, hogy az egyes csészékben milyen magok vannak. Kellő gyakorlattal már a válogatás közben, ránézésre meg lehet mondani a magról, hogy milyen faj, vagy esetleg nemzetség vagy család. Nem utolsó sorban, de így a munka is sokkal gyorsabb és hatékonyabb.

Érdemes vigyázni a magokkal, főleg ha régiek, ugyanis gyakori eset, hogy megfogjuk a csipesszel és abban a pillanatban széttörik. Ha szerencsénk van, akkor már előzőleg is volt fogalmunk róla, hogy mi lehetett, vagy megmaradt belőle akkora darab, hogy a határozás elvégezhető legyen.


Kiválogatott magok tömege

Ha hosszadalmas munkával kiválogattuk a magokat, következhet a határozás! Ehhez többféle segítséget is felhasználhatunk, íme néhány:

  • Schermann Szilárd (1967): Magismeret I-II. Akadémiai Kiadó, Budapest.
  • Radics László (szerk.) (1998): Gyommaghatározó. Mezőgazda Kiadó, Budapest.
  • Bojnansky, V. & Fargasova, A. (2007): Atlas of fruits and seeds of Central and East-European flora. The Carpathian Mountains region. Springer, Dordrecht.

   
Forrás: www.booker.hu                        Forrás: www.enviro-edu.sk                   Forrás: http://cedrustart.hu

Melyiknek mi az előnye? A Schermann-féle határozóban (elvileg) minden magyarországi növényfaj magja és termése benne van, azonban a határozókulcs kissé nehézkes. A Radics-féle gyommaghatározóban a határozókulcs könnyen értelmezhető, a rajzok első osztályúak, viszont sajnos elég kevés faj van benne. A Bojnansky & Fargasova-gyűjteményben minden benne van, azonban határozókulcsa nincsen, a rajzok pedig kevéssé informatívak. Mindazonáltal a hármat egymást kiegészítve kitűnően lehet magokat határozni!

Segítségünkre lehet továbbá a terepen gyűjtött magokból létrehozott maggyűjtemény is. Jómagam már csaknem 200 fajról gyűjtöttem magot, amely sokszor segített egy-egy faj végső azonosításában.

Miután meghatároztuk a magokat, kicsi, simítózáras műanyag tasakokba gyűjtöttük őket fajonként és téglánként elkülönítve a későbbi vizsgálatokhoz.

Amit eddig találtunk

2013.08.14 16:59

A mai napig 40 db vályogtégla teljes feldolgozása történt meg, ami összesen 212,85 kg vályogmintát jelent. Ez alapján úgy gondolom, hogy elég jól haladunk, a szakirodalomban ugyanis eddig nem találtam olyan kutatást, ahol 100 kg-nál nagyobb mintát vizsgáltak volna meg! :)

Ebben mindösszesen 18 189 db magot, illetve mag értékű termést találtunk, amelyeket 257 fajba/taxonba tudtunk besorolni. A határozásnál minden egyes egyértelműen azonosítható darabot vagy töredéket egy önálló magnak számoltunk. Mindazonáltal több olyan eset is előfordult, hogy egy-egy magot csupán cska nemzetség, ritkán család szintig tudtunk azonosítani.

a kultúrnövények maradványai alapján megállapítottuk, hogy a vályogtéglák készítéséhez főként őszi búza (Triticum aestivum) vetésekből származó szerves anyagot (pelyva, törek) használtak fel, de más kenyérgabona (árpa, rozs és zab) magjait is megtaláltuk, igaz, jóval kisebb mennyiségben. Ezeken kívül még további 9 termesztett vagy kultúrnövény magjait azonosítottuk, pl. szőlő (Vitis vinifera), mák (Papaver somniferum), mandula (Amygdalus communis), szilva (Prunus domestica), stb. Összesen 947 db mag származott kultúrnövénytől.

   
Őszi búza (Triticum aestivum)                    Rozs (Secale cereale)                                     Szőlő (Vitis vinifera)

17 242 db magot vadon élő növényként azonosítottunk. Megvizsgáltuk ezen fajok Borhidi-féle szociális magatartás típusát, mely alapján megállapíthatjuk, hogy nagy többségében (>90%) természetes gyomfajokról van szó. A fajok cönoszisztematikai besorolása alapján megállapítottuk, hogy 17,5%-uk a vetési (Secalietea) és 16,7%-uk a ruderális (Chenopodietea) gyomnövényzet jellemző faja. További 10,1%-uk különböző füves élőhelyek növénye, és igen magas volt az indifferens fajok arány is (23,7%).

Legnagyobb többségben tehát azok a gyomfajok képviseltetik magukat a téglákban, amelyek valamilyen módon a kalászos gabonavetésekhez köthetőek. Ezekről részletesen írok a következő bejegyzésben! :)

 

A megtalált gyomnövényekről - gabonagyomok

2013.08.16 11:14

A feldolgozott vályogtéglákból számos jól és kevésbé ismert gyomfajt sikerült kimutatnunk. Ezek közül 43 faj a vetési gyomnövényzethez (Secalietea) köthető. az ide tartozó fajok közös jellemzője, hogy csak a rendszeresen bojgatott agrárterületeken találják meg optimális életfeltételeiket, ha a rendszeres zavarás elmarad vagy jelentősen megváltozik, rövid időn belül visszaszorulnak, vagy akár el is tűnhetnek az adott területről. Ezen belül is azok a gyomok voltak többségben, amelyek a különféle kalászos gabona (elsősorban búza) kultúrákban terjedtek el, s gyakran csakis ezeken a szántóföldeken élnek, máshol nem találhatók meg. Olyan fajokat azonosítottunk ebből a csoportból, mint pl. a konkoly (Agrostemma githago), kék búzavirág (Cetaurea cyanus), tinóöröm (Vaccaria hispanica), szöszös pipitér (Anthemis austriaca), nagy széltippan (Apera spica-venti), pipacs (Papaver rhoeas) vagy a vetési boglárka (Ranunculus arvensis).

         
Kék búzavirág (Centaurea cyanus)    Konkoly (Agrostemma githago)    Szöszös pipitér (Anthemis austriaca)    Vetési boglárka (Ranunculus arvensis)

Szintén a kalászos gabonákhoz, de sokkal inkább azok learatott tarlóihoz köthető gyomfajokat is találtunk. Ezeket a fajokat elsősorban a korai tarlóhántások és az újonnan megjelenő invazív neofiton gyomok (pl. parlagfű) terjedése veszélyezteti. Ilyen tipikus tarlófajok pl. a mezei szarkaláb (Consolida regalis), kalinca ínfű (Ajuga chamaepytis), tarló tisztesfű (Stachys annua), cseplesz tátika (Kickxia elatine), kétszínű tátika (Kickxia spuria), tarlóhere (Trifolium arvense) vagy a mezei tikszem (Anagallis arvensis).

           
Kalinca ínfű (Ajuga chamaepytis)    Mezei szarkaláb (Consolida regalis)    Tarló tisztesfű (Stachys annua)    Kétszínű tátika (Kickxia spuria)

A megtalált gyomnövényekről - ruderális területek gyomnövéyei

2013.08.22 08:41

A vetési gyomnövényzet (Secalietea) fajai mellett hasonlóan nagy számban találtuk meg a ruderális gyomnövényzet (Chenopodietea) képviselőit is. A ruderális területek szintén folyamatos emberi zavarás alatt állnak, ezek a bolygatások azonban általában váltakozó időközönként következnek be, koránt sem olyan rendszerességgel, mint például egy szántóföldön. A bolygatás mértéke is erősen változó lehet, így a ruderális élőhelyeken meglehetősen tág tűrésű növények képesek megélni. Ennek ellenére szép számmal találunk olyan fajokat, amelyek kiválóan érzik magukat az ilyen mostoha körülmények között is.

Meg kell jegyeznem, hogy bár hazánk növényfakainak cönoszisztematikai besorolása rendelkezésre áll, az egyes fajok (főként a gyomként jelen levő fajok) esetében meglehetősen nehézkes az egyértelmű besorolás, hiszen ezek a fajok általában nem csak kizárólag egy vagy kevés élőhelyhez köthetőek, hanem többhöz is. Mindazonáltal ez a besorolás elfogadott, így mi is eszerint értékeltük az eredményeket.

A ruderális gyomnövényzet (Chenopodietea) csoportjába összesen 6 626 mag tartozik, amelyek 41 fajba sorolhatóak be. Itt is megtalálunk olyan jól ismert fajokat, mint a szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus), a fehér libatop (Chenopodium album), a csattanó maszlag (Datura stramonium), a kövér porcsin (Portulaca oleracea), a keszegsaláta (Lactuca serriola) vagy a vasfű (Verbena officinalis).

     
Apró mályva (Malva pusilla)             Csattanó maszlag (Datura stramonium)    Fekete csucsor (Solanum nigrum)

Korábbi eredmények

2013.09.09 11:42

Épp most jutott eszembe, hogy eddig még nem töltöttem fel a témából a IX. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében (Gödöllő, 2012. február 24-26.) c. nemzetközi konferenciára készített posztert. Ezt most pótlom is! :)


(Katt a letöltéshez!)

A megtalált fajokról - egyéb növények

2013.09.09 12:59

A gyomnövényeken kívül viszonylag nagy számú gyepi növényt is sikerült kimutatnunk a vályogtéglákból. Ezek többsége nyílt füves vagy bokros (-fás)-füves élőhelyekhez kötődik, amelyek gyakran a művelt területeink közvetlen szomszédságában helyezkednek el. Ilyen faj például a mezei zsálya (Salvia pratensis), a réti perje (Poa pratensis), a közönséges cickafark (Achillea collina), a réti boglárka (Ranunculus acris), vagy a kacstalan lednek (Lathyrus nissolia). Ezen fajok magjai már jóval kisebb arányban kerültek elő, mint a gyomnövényeké, 1 és 39 között változik a számuk.


Fürtös gamandor (Teucrium botrys)

Szintén nagy csoportot tesznek ki a társulások szempontjából indifferens viselkedéső fajok. Ezek nem köthetőek kimondottan egy-egy társuláshoz, vagy társulás-csoporthoz, hanem sokféle helyen és sokféle körülmények között megtalálják a számukra kedvező életfeltételeket. Számos ide sorolt faj okoz komoly problémákat a mezőgazdaságban és tekinthető gyomnövénynek, pl. mezei aszat (Cirsium arvense), tarackbúza (Elymus repens), madárkeserűfű (Polygonum aviculare).


Mezei aszat (Cirsium arvense)

Újabb kísérletek

2013.10.28 14:09

Az idei tanévtől egy biológus MSc hallgató társtémavezetését is ellátom. Móni már BSc-s hallgatóként is részt vett a vályogtéglák feldolgozásában és az adatok elemzésében. A témából írt szakdolgozatát jeles eredménnyel védte meg tavaly télen. Szeptembertől ismét együtt mukálkodunk a vályogtéglákon, azonban Móninak egy másik, szintén izgalmasnak ígérkező résztémát adtam. Ennek keretében a vályogtéglákból feltárt magok csíráz- és életképességi vizsgálataival foglalkozunk.

Néhány faj magvai ugyanis olyan nagy számban kerültek elő a téglákból, hogy érdemesnek láttuk megnézni, valyon életképesek-e még. Négy gyomfajt választottunk ki a vizsgálatokhoz, amely fajok magjaiból az elmúlt időszakban a terepen is gyűjtöttünk. Vizsgálataink során tehát összevetjük a téglákból feltárt 100-150 éves és a most gyűjtött friss magok csírázóképességét és életképességét. A kiválasztott fajok magjai jelenleg hidegkezelés alatt állnak, s hamarosan nekilátunk a csíráztatásnak is, amely reményeink szerint szintén érdekes eredményeket hoz majd!

Újabb sikeres előadás

2013.10.28 14:19

Október 10-én a 3. negyedéves vállalásom keretében ismét egy előadás formájában ismertettem eredményeimet a Magyar Biológiai Társaság Pécsi Csoportjának szakülésén. Az előadásban a vályogtéglák feldolgozásának módszertanáról és eddigi eredményeinkről beszéltem, amelyet a közönség nagy érdeklődéssel hallgatott. Ismét érkezett néhány hasznos javaslat a munka további aspektusainak vizsgálatára, amelyeket igyekszem megfogadni! Az előadásról részletesebben írok még a későbbiekben.

Helyzetjelentés

2013.12.05 09:58

Hát kérem, az utóbbi időben kicsit elmaradtam a blog vezetésével, mivel eléggé összejöttek a dolgok. Mindazonáltal a kutatás dübörög, a munka pedig megy, mint a karikacsapás!

Elkészült a módszertani cikkem kézirata, azonban bizonyos okokból meg kell ismételnem az elválasztási módszerek összehasnlító vizsgálatát. Ez azt jelenti, hogy amíg az új eredmények nincsenek meg, a cikk parkolópályára kerül :( A vegyszerrendelés már elment, de sajnos nem biztos, hogy még decemberben meg is jön minden, amit rendeltem. Bíztató, hogy a kálcium-klorid közben megérkezett. Minden esetre, januárra már egész biztosan mind megjön, és nekiláthatok a dolognak. A modell vályogtéglákat közben már meg is csináltam, így "csupán" a vegyszerekre kell várnom. Közben letiltottak mindennemű beszerzést az egyetemen, úgyhogy nem tudom, ha ezen felül kell majd valami, akkor mit fogok csinálni... Az élet móka és kacagás... Ezzel aztán jó sok embert elvágtak attól, hogy végezni tudja a munkáját. Nem baj, akkor majd mahjong-ozni járunk majd be, amíg nem lesz pénz a munkánkra... No de ennyit a panaszkodásról!

A csíráztatási kísérletek javában zajlanak, az eddigi eredmények pedig vegyes érzésekkel töltenek el. Erről egyelőre nem is mondok többet. Ezek mellett nekiláttunk az életképességi vizsgálatoknak is. A kiválasztott magokat TTC-vel (trifenil-tetrazólium-klorid) és indigókárminnal festjük meg. A TTC az életképes embriót pirosra festi, míg az indigókármin az elhalt embriót festi kékre. Mondanom sem kell, ehhez szépen ketté kell vágnunk ezeket a pár milliméteres magokat - hát, embertpróbáló feladat! Néha már kezdem azt hinni, hogy a fejem rágyógyult a sztereomikroszkópra :) Minden esetre az eddigi eredmények bíztatóak! Jó lenne ebből is írni egy cikket! :)


A csíráztatás előkészítése Mónival, a szakdolgozómmal

    
Indigókárminos festés és annak eredménye

Közben természetesen haladok a vályogtéglák további feldolgozásával is. Jelenleg három adag válogatnivaló ül a polcomon, és további 7 tégla vár összetörve a laborban az elválasztásra. A feldolgozottakat tekintve már 274 kg-nál tartunk, amelyben 276 fajt találtunk. Szóval haladunk, mint gyémántfúró a pudingban!

Elkészül lassan egy újabb kézirat is, amely a téglákban talált ritka és veszélyeztetett (gyom)fajokkal foglalkozik. Ez az a bizonyos cikk, amelyet az első negyedéves vállalásomként tartott előadásom sikerén felbuzdulva kezdtem el írni, és egy egész jó kis anyag kerekedett ki belőle. Remélhetőleg hamarosan már nyomtatásban is lehet majd olvasni - de az még odébb van :)

Téglagyűjtés

2013.12.05 10:20

Az ősszel ellátogattunk a bikali Reneszánsz Élménybirtokra. Mit látok a faluban? Egy szép összedőlt vályogházat :) Hát, íme, ilyenekből származnak a mintáink!

Publikációk

2013.12.13 09:57

Örömmel jelenthetem, hogy elkészültem a veszélyeztetett fajokról szóló cikk kéziratával! Ez persze még nem jelenti azt, hogy rögtön be is küldhető a kézirat. Még csak most következnek az átnézések és a javítások, de remélhetőleg hamar elkészülnek ezek is! Fő az optimizmus :)

A módszertani cikk eredményei - annak ellenére, hogy a kézirat készen van - frissítésre szorulnak. A megrendelt négy vegyszerből eddig három érkezett meg, és csak reménykedni tudok, hogy karácsony és a szénszünet előtt megjön a negyedik is. Januárban minél hamarabb szeretném elvégezni a szükséges elemzéseket, hogy ez a cikk is mielőbb beküldésre kerülhessen.

Ahogy ígértem, az októberi előadásom anyagát is feltöltöm, íme: Letöltés

A hozzászólások alapján felmerült a kutatási téma egy újabb iránnyal való kibővítése is, amely szintén érdekes és jól felhasználható eredményekkel járulhatna hozzá a téma kidolgozásához és hátterének alaposabb megismeréséhez. Erről azonban még nem írok semmit, bízom benne, hogy lesz lehetőségem folytatni! :)

Elmaradások

2014.02.18 15:12

Az utóbbi dőben sajnos elmaradtam a blog vezetésével, ezért utólag is elnézést kérek! Ezentúl igyekszem rendszeresen frissíteni.

Örömmel jelenthetem azonban, hogy ez idő alatt két kéziratunk is elkészült, amelyek publikálása folyamatban van!

Emellett elkészült a PTE Ökológiai Tanszékének új honlapja is, amely a következő címen érhető el: http://www.okologia.pte.hu
A honlap szerkesztését jelenleg jómagam látom el, így talán naprakész információkkal szolgálhatunk a tanszék életéről.

A munkám eközben a végéhez közeledik - legalábbis már látom a fényt az alagút végén. Természetesen ezzel párhuzamosan a disszertációmat is írogatom, hiszen jelenleg nem igazán állnak úgy a dolgok, hogy szeptembertől megkérnének, hogy ugyan már, maradjak itt az egyetemen állásban. Így hát igyekszem, hogy idejében elindíthassam a fokozatszerzési eljárást, közben pedig gőzerővel böngészem az álláshirdetéseket.

Terveim szerint mostantól legalább hetente-kéthetente szeretnék új tartalmat feltölteni az oldalra - meglátjuk, hogy sikerül-e.

A maghatározás nehézségeiről - röviden

2014.02.19 15:19

Nos, elöljáróban annyit, hogy a növényhatározáshoz hasonlóan a maghatározás sem mindig megy egyszerűen - sőt! Persze, vannak olyan jellegzetes magok, amikről az ember ránézésre meg tudja mondani, hogy melyik növényről származnak. Ezek nem feltétlenül nagy méretűek, viszont (többé-kevésbé) egyedi kinézetűek, ilen pl. a búzavirág (Centaurea cyanus), mezei szarkaláb (Consolida regalis), kalincaínfű (Ajuga chamaepitys), konkoly (Agrostemma githago) és még sorolhatnám.  Vannak különféle nemzetségekre vagy családokra jellemző tulajdonságok, amelyek alapján már nagyjából be lehet lőni, hogy egy mag melyik csoporthoz tartozik. Jellegzetes magjaik vannak pl. a szegfűféléknek (Caryophyllaceae), a mályváknak (Malva nemzetség), a keserűfüveknek (Polygonum és Persicaria nemzetségek), stb.

Ugyanakkor még ez sem jelenti azt, hogy egy-egy mag teljes bizonyossággal meghatározható. Olyan apró méret- vagy alakbeli különbségek, színben vagy struktúráltságban való különbségek is lehetnek határozóbélyegek, amelyeket sokszor nem könnyű észrevenni, vagy megkülönböztetni. Példának okáért a habszegfű (Silene) fajok esetében a maghéj sejtjeinek alakja is határozóbélyegnek számít. Ehhez természetesen mikroszkópra van szüksége az embernek - sőt, anélkül, jobb ha neki sem látunk a maghatározásnak. Mindazonáltal, ha minden körülmény adott, a siker akkor sem garantált.

A határozást természetesen az is nehezítheti, ha egy mag nem úgy néz ki, mint ahogy alapesetben ki kellene néznie. Hogy ez hogyan lehetséges? Nos, ha a mag a talajba - esetemben a vályogba kerül, akkor ott nemcsak az alakja torzulhat, de a határozóbélyegként szolgáló struktúrák is letörhetnek, sérülhetnek, megváltozhat a mag színe és mérete is. Erre számos példát láttam az eddigi munkám során. Ott van pl. az egynyári szikárka (Scleranthus annuus), amelynek terméséről sokszor teljesen lekoptak/letörtek a jellegzetes csúcsi függelékek. A búzavirág (Centaurea cyanus) és a szarkaláb (Consolida regalis) esetében a mag külső héja válhat le, a visszamaradt csupasz barnás magocska pedig már cseppet sem hasonlít az eredetire. A lucerna (Medicago) és herefajok (Trifolium) esetében gyakor a mag színének megváltozása, ami szintén nehezítheti a határozást.

Ha valaki ilyesmivel szembesül, nem szabad elvetni a hirtelen felmerülő lehetőségeket, gyakran jók ugyanis az ember megérzései. Ha van rá lehetőség, érdemes gyűjtött mintákkal is összehasonlítani a határozandó anyagot, ez nagyban megkönnythati a munkánkat. Ne csüggedjünk akkor sem, ha nem a várt eredményt kapjuk! Jómagam a mai válogatás során először találkoztam egy igen dekoratív terméssel, és biztos voltam benne, hogy ez csakis valami igen ritka és értékes növénytől származhat. Hát, mint kiderült, csupán takarmánybaltacim (Onobrychis viciifolia) volt... Mindenesetre a szépsége máris kárpótolt azért, hogy nem egy régóta kipusztult faj megját találtam meg! :)


Takarmánybaltacim (Onobrychis viciifolia) termése (forrás: wisplants.uwsp.edu)

Problémás magok, avagy rajzoljunk!

2014.02.26 08:56

Ahogy azt a korábbi bejegyzésekben említettem, sok mag esetében adódhatnak olyan problémák, amelyek nehezítik a határozást. Ennek leggyakoribb esete, ha a mag egyáltalán nem úgy néz ki, mint ahogy ki "kellene" néznie, ez pedig tévútra vihet bennünket. Éppen ezért kezdtem el összegyűjtenei azokat a magokat, amelyek esetében hasonló probléma léphet fel, s néhányat ezek közül igyekeztem legjobb tudásom szerint lerajzolni, hogy a későbbiekben majd segíthesse azok munkáját, akik hasonló dolgokkal foglalkoznak. Ezekből a rajzokból mutatok be most kettőt.

Íme, ezeken (is) dolgoztam az elmúlt időszakban:


Kék búzavirág (Centaurea cyanus) kaszatja és csupasz magja


Mezei szarkaláb (Consolida regalis) "eredeti" magja, és ugyanaz csupaszon

(A mérték mindkét esetben 1 mm-t jelent)

Újabb illusztráció

2014.03.01 19:09

Ha már így belejöttem a rajzolásba, akkor itt az újabb magról, vagyis inkább termésről készült rajzom:


Egynyári szikárka (Scleranthus annuus) (ál)termése

Lógnak a pálmafán a kókuszok...

2014.03.03 15:40

Ha jól emlékszem, eddig még nem említettem egy kellemes "melléktermékét" a munkámnak. Nos, szeptemberben ismét részt vettem a Kutatók Éjszakája 2013 rendezvényen, ahol különféle magok és a vályogtéglák feldolgozása és eddigi eredményei kerültek bemutatásra az érdeklődőknek. Ehhez vásároltam egy hipermarketben egy kókuszdiót is, hogy bemutathassam a világ második legnagyobb méretű magját.

A rendezvény után a kellékek egy szatyorba összepakolva pihentek az asztalom mellett, így a kókuszdió is egy kisebb zacskóba csomagolva. Novemberben jutottam el addig, hogy végre elpakoljam a dolgokat, és akkor vettem észre, hogy a kókuszdió csírázásnak indult, az egyik csíranyílásban megjelent egy kis csírakezdemény. Hát, mondván, hogy lesz, ami lesz, hazavittem és elültettem. A kis kókuszpálma azóta is igen jól érzi magát, és szépen fejlődik. Íme:


Kókuszpálma (Cocos nucifera) a nappalinkban

Azóta megérett az átültetésre is, hiszen a cserép alján már kikandikál a gyökere. Remélem, a továbbiakban is gyönyörködhetünk benne, és nem kell tartanunk a korai elhalálozásától! Ha kell, akár a plafont is kibuntjuk, hogy kényelmesen elférjen! :)

A rajzot nem lehet megunni...

2014.03.06 09:36

Idő közben elkészült a negyedik illusztráció is, ezúttal a vadmurok (Daucus carota) kaszatjáról. Íme:


Vadmurok (Daucus carota) ép és lekopott félkaszatja

A magok és termések deformálódásáról emellett a tegnapi napon elkészültem egy rövid közlemény kéziratával, amely remélhetőleg hamarosan publikálásra is kerül! :)

Lassan, de biztosan

2014.03.21 14:46

Örömmel jelentem, hogy elkészültem a disszertációmhoz feldolgozni kívánt vályogmennyiséggel! A múlt hetet annak szenteltem, hogy az összes eddig talált magot újra átnéztem, nehogy valami véletlenül hibásan legyen meghatározva. Mondanom sem kell, találtam néhány hibát, de ezeket sikerült is javítani, így most már egy biztosan meghatározott, 303 taxont tartalmazó fajlistám van.

A föld- és vályogépítészetről

2014.04.02 15:38

A következőkben néhány áttekintő jellegű szócikket publikálok az oldalon. ennek keretében az első témakört a föld- és vályogépítészet rövid történetének szentelem.

 

A vályog-, a kő- és a faépítészet szinte egyidős az emberiséggel (Molnár 1998a). Napjainkban a világ lakosságának körülbelül 30%-a él olyan épületekben, melyek építőanyaga valamilyen formában a föld. A harmadik világ országaiban ez az arány még magasabb, a népesség több mint fele lakik földépítésű házban (Fratini et al. 2011).

A földépítés több mint tízezer éves múltra tekint vissza, és a Földön minden olyan helyen meghonosodott, ahol a szükséges építőanyag fellelhető volt. Már az őskőkorban is ismerték (Csicsely 2002). A föld felhasználásáról az építészetben már a Biblia is utal (2Móz 5, 6-8), bizonyítva, hogy ez az egyik legősibb építőanyag (Fratini et al. 2011).

A föld- és vályogépítés a két eltérő építéstechnológia megkülönböztetése. A földépítés során a természetben található formában használják fel az építési anyagot, míg a vályogépítésben a természetben előforduló agyaghoz különböző szerves adalékanyagokat kevernek (például: szalma, törek, nád, fűrészkorpa) annak érdekében, hogy az anyag hőtechnikai, húzószilárdsági tulajdonságait kedvezően befolyásolják (Csicsely 2003).

Az első ismertnek tekinthető agyagcsomókból rakott sárfalú épület egy jerikói kunyhó, amely a Kr. e. 9. évezred palesztinai leletei között szerepel. Ebben az időben a házak kör alaprajzúak voltak, kő alappal épültek, erre falazták fel gömbölyded agyagtéglából a falakat. A téglák gömbölyded alakja azt mutatja, hogy az elemek készítéséhez nem használtak kalodát, vályogvetőt, hanem azokat kézzel formázták. Valószínűleg ez tekinthető a vetett vályogtégla ősének. A ma is ismert négyzetes vályogtégla a törökországi Hacilarban jelent meg először a Kr. e. 6. évezred végén. Itt több régészeti réteget is találtak, amelyek egyre fejlettebb építési módokról tanúskodtak (Csicsely 2002).

A vályogépítkezés tehát már a történelem korai időszakában is igen  elterjedt volt, számos helyen találtak máig fennmaradt vályogépületeket a régészek (pl. a Dél-jemeni Shibam városa, a marokkói Marrakes falai) (Quagliarini & Lenci 2010). Az i.e. 2. évezredben Mezopotámiában, a fejlett kultúrájú Babilonban és Ninivében is részint vályogból, részint égetett téglából építkeztek (Juhász 1991). Az erdősebb területekben bővelkedő Európában a földépítészet első nyomai a Kr. e. 6. évezredből származnak. A középkor és az újkor legimpozánsabb földépületei a már említett közel-keleti sivatagi városok mellett Afrikában és Európában találhatók (Medgyasszay & Novák 2006).


Shibam városa (forrás:www.worlds.ru)

A kereskedelem, a háborúk és hódítások, a kultúrák egymásra hatása nyomán az ősidőkben lokálisan kialakult technológiák elterjedtek az egész Földön, és az ipari forradalomig, a tömeges téglagyártás elterjedéséig a vályog meghatározó anyag volt a lakó- és gazdasági épületek építésében (Medgyasszay & Novák 2006).

A XX. század robbanásszerű ipari és technológiai fejlődése (acél-, beton-, üveg- és műanyagszerkezetek) egy történelmi pillanatra háttérbe szorították a természetes anyagokat, azonban az energiahiány, az újrafelhasználás lehetősége és a környezetszennyezés problémái következtében újból és újból a természetes anyagok nyújtotta lehetőségekhez kell visszanyúlni úgy, hogy közben ne tegyük tönkre környezetünket (Molnár 1998a). Ezek egyike a vályogépítészet.

A modern vályogépítészet ma is nagyon változatos, a sokféleség jellemzi mind anyag, mind forma és szerkezet tekintetében. Mégis azt lehet mondani, hogy alkalmazása nagyon szűk területre korlátozódik. Vannak ugyan az ország egyes részein helyi kezdeményezések, de a köztudatban a vályog, mint a szegények építőanyaga szerepel (Csicsely 2002).

 

Irodalomjegyzék:

Csicsely, Á. (2002): Szemelvények a vályog- és földépítés történetéből. Építés- Építészettudomány, 30: 273–287.

Csicsely, Á. (2003): Vályogfalazatok és nyomószilárdsági vizsgálatai. Építőanyag, 55: 118–124.

Fratini, F., Pecchioni, E., Rovero, L. & Tonietti, U. (2011): The earth in the architecture of the historical centre of Lamezia Terme (Italy): Characterization for restoration. Applied Clay Science, 53: 509–516.

Juhász, A. (1991): Sármunka. In: Nagybákay, P. (szerk.): Magyar néprajz nyolc kötetben II. Kézművesség. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Medgyasszay, P. & Novák, Á. (2006): Föld- és szalmaépítészet. TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Budapest.

Molnár, V. (1998a): Vályogépítési módok és szerkezeti megoldások. Magyar Építőipar, 11-12: 348–350.

Quagliarini, E. & Lenci, S. (2010): The influence of natural stabilizers and natural fibres on the mechanical properties of ancient Roman adobe bricks. Journal of Cultural Heritage, 11: 309–314.

A föld- és vályogépítészetről II.

2014.04.11 15:45

A vályogépítés Magyarországon

 

Európa népi építészetére a sokszínűség jellemző. Vályog lakóházak majdnem minden országban előfordultak Svédországtól Angliáig, Németországtól Franciaországig. A vályogépítészet azonban Európában éppen hazánkban élte egyik virágkorát (Csicsely 2002).

Magyarországi elterjedésének története ugyanakkor még nincs kellően tisztázva, hazai történetét vizsgálva 16. századinál korábbi adataink nincsenek (Fegyó 1973). A magyarság föltehetően már a honfoglalás előtt ismerte a sármegmunkálás egyes fogásait és eljárásait, mivel vándorlása során a délorosz sztyeppen érintkezett olyan népekkel, amelyek sárépületekben is laktak (Juhász 1991).

A vályog szó 1693-ban fordult elő először magyar nyelvemlékben – sár, később égetetlen tégla jelentéssel, de feltételezhető, hogy ennél nagyobb múltra tekint vissza (Zentai 1991; Cseri 1997). Maga a vályog szavunk északi szláv eredetű: a morva válek, a szlovák válok, velek, a lengyel walka, az ukrán válok, az orosz valkóvij ugyanazt a szalmával kevert agyagból szaggatott, égetetlen építőelemet (vagy építményt) jelenti (Juhász 1991).

A történelmi Magyarországon a földépítés a középkorban és az újkorban is virágzott. A föld a honfoglaláskori földvárak, majd a tatárjárás után, illetve a török hódítás ellen épült várrendszerek fontos kitöltőeleme volt. Legmarkánsabban azonban lakó- és gazdasági épületek építőanyagaként használták (Medgyasszay & Novák 2006).

forrás: Csicsely (2002)

A sártechnikát sík vidéki parasztságunk fejlesztette legmagasabb fokra (Juhász 1991), de a kevés erdő miatt hazánkban szinte mindenütt teret hódított magának, és az építési módok gazdag tárházát fejlesztette ki. A vár- és erődépítészet során jöttek később létre a kővázas, illetve a kívülről kővel vagy téglával burkolt erődítményfalak (Csicsely 2002). A magyar nyelvterület, illetve a Kárpát-medence természeti adottságai következtében a 19. század folyamán a föld anyagú falak váltak meghatározóvá a népi építészetben (Cseri 1997).

Felhasználása a 19. század első felétől rohamosan terjedt az Alföldön és peremvidékein, a föld és a fa falanyagok rovására (Juhász 1991), s a század végi magyar nyelvterületen a földépítkezés legelterjedtebb formájává a vályogfal vált (Cseri 1997). A vályogfal az alföldi mezővárosokban már a 18. század folyamán elterjed volt, a Dunántúlon azonban csak a 19. század végére vált általánossá (Cseri 1997). Ebben az időszakban az építkezések anyagát döntően a föld és sár adta, de a megmunkált sarat a fa- és a kőépítkezésnél sem nélkülözhették, például a tűzhelyek, a födém vagy a padlózat készítésénél (Juhász 1991).

 

Irodalomjegyzék:

Cseri, M. (1997): Falazatok. In: Füzes, E. & Kisbán, E. (szerk.): Magyar néprajz nyolc kötetben IV. Életmód. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Csicsely, Á. (2002): Szemelvények a vályog- és földépítés történetéből. Építés- Építészettudomány, 30: 273–287.

Fegyó, J. (1973): Késő középkori lakóház leletmentése Ráckevén. Studia Comitatensia, 2: 93–105.

Juhász, A. (1991): Sármunka. In: Nagybákay, P. (szerk.): Magyar néprajz nyolc kötetben II. Kézművesség. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Medgyasszay, P. & Novák, Á. (2006): Föld- és szalmaépítészet. TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Budapest.

Zentai, T. (1991): A parasztház története a Dél-Dunánúlon. Pannónia Könyvek - Baranya Megyei Könyvtár, Pécs.

A föld- és vályogépítészetről III.

2014.04.23 15:50

A vályog készítése

 

A vályog az iparilag gyártott építőanyagok előfutára, az égetett tégla közvetlen előzménye. Nem igényelte azonban a költséges téglaégető felépítését, alapanyagához mindenki könnyen és olcsón hozzáférhetett, készítési eljárása könnyen elsajátítható volt. A magyar nyelvterület túlnyomó részén szinte akadály nélkül hódította meg a falusi építészetet (Cseri 1997). A vályogépítés „tudománya” régen apáról fiúra szállt, így az ifjabb nemzedék közvetlenül kapta meg a jól bevált technológiát, tapasztalatokat (Csicsely 2003).

A vályog természetes anyagokból előállított szervetlen építőanyag, mely az agyag mint kötőanyag, a homok és a kavics mint adalékanyag és az esetlegesen hozzáadott valamilyen tulajdonságjavító szer(ek) azaz adalékszer(ek) (mész, cement, gipsz, kazein, tej és egyéb fehérjék, gyanták, növényi rostok, állatszőr ill. mesterséges szálak v. rostok) vizes keveréke (Boudreau 1971, Zentai 1991; Molnár 1998a). A vályogfal száraz, meleg, jól szigetelt falat adott, s a bekevert növényi anyagok nem engedték a téglák elporladását (Cseri 1997).

A szalmás, törekes sár népi építészeti felhasználásának legelterjedtebb formája a vályogvetés, illetve a vályogépítkezés. A vályogvetés eszközei: ásó, sárkészítő kapa és vályogvető, amit fenyődeszkából készítettek (Juhász 1991). A vályog mérete tájanként változó volt, az utóbbi időben leggyakoribb a 32 cm hosszú, 16 cm széles, 10 cm vastag vályog, de régebben jóval nagyobb méretűt (55 x 22 x 13 cm) is készítettek. Az idők folyamán a vályogtéglák mérete csökkent (Juhász 1991; Zentai 1991).

A vályogvetés igen vízigényes, ezért olyan helyen végezték, ahol bőséges víz és vályogvetésre alkalmas agyag állt rendelkezésre. A felső talajréteget, a gyepszínt félredobták, majd alatta a földet megásózták, a nagyobb agyagrögöket szétverték. Ezután a porhanyóvá tett agyagot vízzel árasztották el, illetve vizet hordtak rá. Kapával összeforgatták a megáztatott földet, pihenni hagyták, majd polyvát vagy töreket szórtak rá és jól belekapálták a sárba. Ezután következett a sár taposása, amely akkor volt jó minőségű, ha a kovászhoz vált hasonlóvá.

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/romak/a_vilag_letra/pages/images/avl_07_hagy_megelh_modok_clip_image002_0068.jpg
forrás: www.sulinet.hu

Míg a sarat ismét érni hagyták, előkészítették a vályogvető helyet, amelynek sima, de apró füvű területet jelöltek ki, hogy a vályog ne tapadjon a földhöz. Ha nem volt füves térség a közelben, a vetőhelyet finoman felhintették polyvával. A tömő a gödörből két kézzel akkora sárcsomót markolt föl, amennyi elegendő volt a vető megtöltéséhez. Ezután a sarat a vetőbe csapta, belenyomkodta, a tetejét kézzel elsimította. A megtömött vályogvetőt a vető vagy húzó vaskampóval a vetőhelyre húzta, s egy erőteljes mozdulattal a földre fordította a kész vályogot. Az üres vályogvetőt visszahúzta, megmártotta egy vízzel teli kis gödörben, majd ismét a vető elé helyezte. A vető minden tömés előtt finom polyvát szórt a vályogvetőbe, hogy a sár kevésbé tapadhasson hozzá (Juhász 1991; Medgyasszay & Novák 2006).

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/img/5-475b.jpg
forrás: http://mek.oszk.hu

A vályogvetés ideje a tavasz és az ősz volt. A kivetett vályogot jó időben 2-3 napig, rosszabb idő esetén egy hétig hagyták szikkadni, aztán megfordították, majd kazlazták, föltizelték vagy gúlába rakták. Egy ember a szakértelmétől és a körülményektől függően 200-500 darabot tud kivetni, így két összeszokott vályogvető egy nap 1000 db vályogot tudott kivetni. Egy átlagos méretű, háromosztatú parasztházhoz 9-10 ezer vályogot kellett készíteni (Juhász 1991; Zentai 1991).

Magyarországon nincs se szabvány, se műszaki irányelv, amely a vályogról, mint építőanyagról, illetve a vályogépítésről rendelkezne (Molnár 1998b), de a vályogfal emelése kőműves szakértelmet igényel. Ezért kevés kivétellel általában mindig kőművesek végezték. Az építkezéshez célszerű volt tavasszal hozzáfogni. A kőműves falazott, a vályogot a téglához hasonló kötésben rakta, sárral ragasztva. Keze alá két-három, de néha 7-8 ember dolgozott, sarat készítettek, hordták, adogatták az anyagot. Az elkészült falat általában egy rétegben tapasztották, azután egy simító mázolást kapott, végül kétszer bemeszelték. Vályogvető specialista majd minden faluban előfordult (Zentai 1991).

 

Irodalomjegyzék:

Boudreau, E. H. (1971): Making the adobe brick. Fifth Street Press, Berkeley, California, USA.

Cseri, M. (1997): Falazatok. In: Füzes, E. & Kisbán, E. (szerk.): Magyar néprajz nyolc kötetben IV. Életmód. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Csicsely, Á. (2003): Vályogfalazatok és nyomószilárdsági vizsgálatai. Építőanyag, 55: 118–124.

Juhász, A. (1991): Sármunka. In: Nagybákay, P. (szerk.): Magyar néprajz nyolc kötetben II. Kézművesség. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Medgyasszay, P. & Novák, Á. (2006): Föld- és szalmaépítészet. TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Budapest.

Molnár, V. (1998a): Vályogépítési módok és szerkezeti megoldások. Magyar Építőipar, 11-12: 348–350.

Zentai, T. (1991): A parasztház története a Dél-Dunánúlon. Pannónia Könyvek - Baranya Megyei Könyvtár, Pécs.

 

Vályogtéglák botanikai szempontú vizsgálata

2014.04.29 10:55

Lássunk most egy kis ízelítőt a vályogtéglák botanikai vizsgálatáról! A rendelkezésre álló irodalom nem túl sok, mindenesetre igyekszem röviden összefoglalni!

 

Korábbi kutatások (Hendry & Kelly 1925; Hendry 1931; Hendry & Bellue 1936; O’Rourke 1983) már rámutattak, hogy a vályogtéglák időkapszulaként funkcionálhatnak, hiszen számos mikro-és makrofosszíliát tartalmazhatnak, hiszen a pollen és más növényi részek a téglák kiszáradása után nem kerülhetnek bele, és ki sem juthatnak belőle. Ezért a vályogtéglákból származó növényi maradványok jó indikátorai lehetnek a korabeli vegetációnak az építkezés környezetében (O’Rourke 1983).

Bizonyosságot nyert, hogy a szárazon tartott vályogtéglákból származó növényi részek nagyon jó állapotban megőrződnek a deszikkációnak köszönhetően. Ezzel szemben az átnedvesedett a téglákban található növényi maradványok részben vagy teljesen lebomlanak. Ugyanakkor a napon szárított vályogtéglákat vízbe merítve néhány óra alatt szétmállanak, így könnyen kiválogathatók belőlük a magok és más növényi részek (Hendry & Kelly 1925; Hendry & Bellue 1936).

Mivel a téglák készítéséhez legtöbbször szalmát, pelyvát vagy töreket használnak (Henn, Czigler, & Pál 2012), a vályogfalak a kalászos gabonák maradványai mellett nagy mennyiségű gyomfaj és egyéb antropogén élőhelyekhez kötődő növény maradványait tartalmaznak (Hendry 1931).

Hendry (1931) és Hendry & Bellue (1936) rámutattak, hogy a régi vályogtéglák növénytartalmának vizsgálata új megvilágításba helyezte az Amerikai Egyesült Államok délnyugati részére vonatkozóan a korábbi korok bizonytalan botanikai kérdéseit. Hozzájárult a korábbi florisztikai kompozíció megismeréséhez, és képet adott a lokális flóra progresszív változásáról, mely az idegenhonos növények inváziójával és az őshonos fajok visszaszorulása vagy eltűnésével ment végbe.

O’Rourke (1983) vizsgálatai kimutatták, hogy a pollen szintén jól megőrződik a szárazon tartott vályogtéglákban. A vályogfalból kimutatott virágpor legnagyobb része (81%) a talajból származik, ezért a szezonális viszonyok tekintetében kevésbé nyújt megbízható információt. A vizsgált vályogépítményekből legnagyobb mennyiségben (67-93%) cheno-am típusú (Chenopodiaceae/Amaranthus) pollen került elő. Ez a típus széllel szállítódik és ellenáll a degradációnak, magas koncentrációja zavart termőhelyekre (pl. ártér) utal. Ezzel szemben a talajok napjainkban lényegesen kevesebb cheno-am pollenértékkel rendelkeznek, ugyanis a környéken az óta kifejlődött a vegetáció, eltűntek a zavart felszínek. A pollenvizsgálatok segítségével számos fajt (pl. Ambrosia-, Erigeron-, Zea-, Fraxinus-, Ephedra-, Plantago-, Juniperus-, Celtis fajok, valamint a mályvafélék, pázsitfüvek, pillangósvirágúak és a szömörcefélék családjába tartozó néhány faj) sikerült azonosítani a vizsgált téglákban.

Ezzel szemben Hendry & Bellue (1936) a termések, magok, virágtakaró-, szár-, levélmaradványok és növényi rostok meghatározásával azonosították a vályogban található növényfajokat. Sok esetben hónapra pontosan ismerték az építés időpontját, így a szezonális változásokra is tudtak következtetni. A szétbontott téglákban talált növényi maradványait öt csoportba osztották: (1) a cséplés és egyéb gabona betakarítási folyamatok eredményeként visszamaradt gabona maradványok és a hozzá köthető gyomok; (2) karámokból származó trágya a vele járó gabona- és gyom tartalommal; (3) tiszta gyom keverék; (4) gabona- és egyéb kultúrnövény tarlóinak maradványai a hozzá  tartozó gyökerekkel, gyomokkal és talajjal; (5) kevert tartalmú maradványok (konyhai hulladék, udvaron összesöpört szemét stb.).

A 15 épületből vett mintából összesen több mint ötven vadon előforduló növényfajt azonosítottak (korai 18. századtól a 19. sz. közepéig), valamint számos termesztett- és kultúrnövényt (pl. őszi búza-, árpa- és zabfajták, olajfa, szőlő, fügekaktusz, őszibarack, füge, bab, borsó, görögdinnye, sárgarépa, rózsa, narancs). Mindez új ismereteket szolgáltatott a korábbi florisztikai kompozícióra nézve Kaliforniában.

 

Irodalomjegyzék:

Hendry, G. W. (1931): The adobe brick as a historical source. Agricultural History, 5: 110–127.

Hendry, G. W. & Bellue, M. K. (1936): An approach to Southwester agricultural history through adobe brick analysis. Symposium on Prehistoric Agriculture Anthropological Series. University of New Mexico Bulletin, Albuquerque.

Hendry, G. W. & Kelly, M. P. (1925): The plant content of adobe bricks. California Historical Society Quarterly, 4: 361–373.

Henn, T., Czigler, M. & Pál, R. (2012): Délnyugat-magyarországi települések korabeli épületeiből származó vályogtéglák magkészletének elemzése. Kitaibelia, 17(1): 103.

O’Rourke, M. K. (1983): Pollen from adobe brick. Journal of Ethnobiology, 3: 39–48.

A magokról

2014.05.07 11:55

Ha már szó került a maghatározás nehézségeiről, írok egy keveset magukról a magokról is. Íme!

 

A magok sokfélesége

 

A magvakat mint két életcikust összekötő kapcsot kell tekintenünk, vagyis átmeneti szakaszt az egyik életciklusból a másikba. Ezen túlmenően a magvaknak a növény életciklusában a következő funkciójuk van: terjesztés, túlélés (védelem), tápanyagforrás az embrió számára, új genetikai kombinációk forrása. Minden funkció szerepet játszhat egy adott környezethez való alkalmazkodás során, illetve a természetes szelekcióban (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000).

A gyommagvak talán külső megjelenésükben a legváltozékonyabbak, többségük magján és termésén hatékony terjesztést szolgáló képletek vannak (pl. repítő-készülékek a fészkesek családjába tartozó fajok esetében). Egyes esetekben a magvakon vagy terméseken kapaszkodó-berendezések találhatók, melyek az állatok szőrébe, az ember ruhájába ragadva terjednek. A gyommagvak belső felépítésükben szintén nagyon változékonyak, ami megfigyelhető az embrió és endospermium elhelyezkedésében, méretében, valamint a tartalék tápanyagok összetételében (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000).


forrás: http://www.healthline.com

Dormans egységként a magnak elhanyagolható igényei vannak a környezeti forrásokat illetően. A magok, mint növényi szervek úgy vannak méretezve, hogy számos kevésbé nyilvánvaló funkciót lássanak el, mint például a túlélés, szaporodás, terjedés és dormancia. Gyakorlatilag szorosan összefügg a szexuális folyamatokkal, így tulajdonképpen a külső környezethez való alkalmazkodás – a genetikai változatosság kifejeződésének eszközévé válik (Harper, Lovell, & Moore 1970).

Az egyes növényfajok különbözőképpen hasznosítják a fotoszintézis során megtermelt és elraktározott energiát. Azok a növények, amelyek a szukcesszió korai fázisában jelennek meg (kolonizáló fajok) magas reprodukciós ráfordítással rendelkeznek, ami általában a nagymértékű magprodukcióban, és ennek megfelelően magas belső szaporodási rátában nyilvánul meg. MacArthur & Wilson (1967) szerint ezek a fajok az úgynevezett r stratégisták.

Az évelő, és fás szárú fajok egy része alacsony reproduktív befektetéssel jellemezhető, ami alapján a K stratégiájú fajok kategóriájába illeszthetők, amelyek stabil élőhelyekhez kötődnek és a szukcesszió későbbi szakaszában jutnak jelentős szerephez. A rendelkezésükre álló energiaforrásaik legnagyobb részét a túlélő vegetatív szerveikben raktározzák, ami előnyt jelent számukra a stabil, forráslimitált környezetben való érvényesülés során.

A növények fejlődésük során megosztják az elérhető forrásokat a magprodukció és más életmenet komponensek között. A magokba történő allokáció esetében negatív összefüggés (trade-off) áll fenn a magok mérete és alakja között (Leishman 2001). A növények által termelt magok számát az alábbiak határozzák meg: (1) az éves asszimiliációs bevétel mértéke, (2) ennek az a része, amit a növény a magprodukcióra fordít, és (3) a magok mérete, amikbe fektette (Harper, Lovell, & Moore 1970).

 

Irodalomjegyzék:

Harper, J. L., Lovell, P. H. & Moore, K. G. (1970): The Shapes and Sizes of Seeds. Annual Review of Ecology and Systematics, 1: 327–356.

Hunyadi, K., Béres, I. & Kazinczi, G. (2000): Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

MacArthur, R. H. & Wilson, E. O. (1967): The Theory of island biogeography. Princeton University Press.

Leishman, M. R. (2001): Does the seed size/number trade-off model determine plant community   structure? An assessment of the model mechanisms and their generality. Oikos, 93: 294–302.

A magokról II.

2014.05.15 10:05

A magok mérete és alakja

 

A zárvatermőkön belül a magok méretében akár 10 nagyságrendnyi különbség is lehet az egyes fajok között. A maldív pálma (Lodoicea maldivica) produkálja a legnagyobb ismert magot (18 000-27 000 g), míg a legkisebb magokkal az orchideák (pl. Goodyera repens orchidea 0,000002 g), szaprofiták (pl. Monotropa) és paraziták (pl. Orobanche, Rafflesia) rendelkeznek (Harper, Lovell, & Moore 1970; Moles et al. 2005).


A maldív pálma magja (forrás: http://http://glennportal.blogspot.hu)

A nagyméretű magokkal rendelkező növényfajok jellemzően hosszú fejlődési szakaszon esnek át, mielőtt elérik teljes érettségüket (Moles et al. 2004). A magok méretét a földrajzi tényezők is befolyásolják. Moles et al. (2007) negatív kapcsolatot állapított meg a magok tömege és a földrajzi szélesség között, s már korábban is rámutattak, hogy a trópusoktól való távolság növekedésével párhuzamosan folytonos csökkenés figyelhető meg az egyes magok méretében (Moles & Westoby 2003). A növekedési forma korrelál a legerősebben a magtömeggel (Leishman, Westoby, & Jurado 1995; Moles et al. 2007).

A lágyszárú növények esetében a kétéves fajoknak nagyobb magvaik vannak, mint az egyéveseknek és évelőknek, amely különbség a kétéves fajok zárt vegetációban való megtelepedésének képességével magyarázható. Számos faj esetében a kisméretű magok kialakulása legalább részben a predátorok elleni védekezésnek tulajdonítható. A kis méretű magok (<2-3 mg) gyakran megmenekülnek a gerincesek predációjától, bár a túlélés foka kisebb, ha ezek a magok aggregáltan helyezkednek el (Thompson 1987).

A magtömeg és a magok denzitása is szoros összefüggést mutat. Szintén negatív kapcsolat áll fenn a magok tömege és lehulló magok száma, valamint a felnőtt egyedek sűrűsége és száma között is. Ez az összefüggés kapcsolatba hozható a magtömeg/növényméret között fennálló negatív, és a növényméret/populációdenzitás között kimutatott negatív kapcsolattal (Moles & Westoby 2006).

Nem csak a magok méretében, de az alakjukban is óriási változatosság figyelhető meg. A magok alakjában tapasztalt változatosság nyilvánvalóan jelentős mértékben a terjedéssel/terjesztéssel áll kapcsolatban. Emellett némely esetben a magház tulajdonságai is meghatározóak a magok alakjára. Gyakran a magház/termés mérete lép fel szabályozóként, az egymáshoz préselődő magok alakbeli változást szenvednek (pl. az Agrostemma githago csaknem szögletes magvai is a szűk tokterméssel hozhatók kapcsolatba). Emellett a magházon kívüli struktúrák is befolyással vannak a kifejlett magok alakjára (pl. repítőkészülékek) (Harper, Lovell, & Moore 1970). A magok alakja fajon belül is változatos lehet, s egyes esetekben infraspecifikus taxonok elkülönítését is megkönnyíti (pl. a diploid és tetraploid egyedek esetében) (Ball & Heywood). Ismert jelenség a fajon/egyeden belüli magpolimorfizmus is, tehát előfordulhat, hogy néhány faj/egyed két vagy többféle alakú magot is produkál egyszerre (Harper, Lovell, & Moore 1970).

 

Irodalomjegyzék:

Harper, J. L., Lovell, P. H. & Moore, K. G. (1970): The Shapes and Sizes of Seeds. Annual Review of Ecology and Systematics, 1: 327–356.

Moles, A. T., Ackerly, D. D., Tweddle, J. C., Dickie, J. B., Smith, R., Leishman, M. R., Mayfield, M. M., Pitman, A., Wood, J. T. & Westoby, M. (2007): Global patterns in seed size. Global Ecology and Biogeography, 16: 109–116.

Moles, A. T., Ackerly, D. D., Webb, C. O., Tweddle, J. C., Dickie, J. B. & Westoby, M. (2005): A brief history of seed size. Science, 307: 576–580.

Moles, A. T., Falster, D. S., Leishman, M. R. & Westoby, M. (2004): Small-seeded species produce more seeds per square metre of canopy per year, but not per individual per lifetime. Journal of Ecology, 92: 384–396.

Moles, A. T. & Westoby, M. (2003): Latitude, seed predation and seed mass. Journal of Biogeography, 30: 105–128.

Leishman, M. R., Westoby, M. & Jurado, E. (1995): Correlates of seed size variation: a comparison among five temperate floras. Journal of Ecology, 83: 517–529.

Moles, A. T. & Westoby, M. (2006): Seed size and plant strategy across the whole life cycle. Oikos, 113: 91–105.

Thompson, K. (1987): Seeds and Seed Banks. New Phytologist, 106: 23–34.

Ball, P. W. & Heywood, V. H. (1962): The taxonomic separation of the cytological races of Kohlrauschia prolifera (L.) Knuth sensu lato. Watsonia, 5: 113-116.

A gyomnövények magprodukciója és a talajok gyommagkészlete

2014.05.27 17:11

Mivel a vályogtéglákban legnagyobb mennyiségben a különféle gyomfajok magjai voltak jelen, indokoltnak éreztem egy rövid fejezetet szentelni a gyomnövények magjainak.

 

Hogy valamely növényfaj a művelt területeken képes-e megélni vagy sem, az nagymértékben függ a szaporodóképességétől. A növényvilágban gyakran tapasztalható, hogy a növények sokkal több magot hoznak, mint amennyi rendes körülmények között képes növénnyé fejlődni. Így biztosítják utódaikat és ezzel a faj fennmaradását (Ujvárosi 1973).

A magvak különösen az egyéves gyomnövények túlélési stratégiájában játszanak kulcsszerepet. Az egyévesek életciklusában alapvető jelentőségű a magprodukció, valamint a talajban lévő életképes magvak mennyisége (magbank), amelyek együttesen mezőgazdasági területeken meghatározzák a talaj potenciális gyom-fertőzöttségének mértékét is (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000). A gyomnövények igen nagy magtermésének és a magvak vontatott, hosszú ideig tartó csírázásának eredményeként talajaink állandóan tele vannak különböző gyommagvak tömegével (Ujvárosi 1973). A hazai gyommagmennyiségekre vonatkozóan elsőként Bencze (1954) végzett vizsgálatokat.


Gyommagok (forrás: http://www.scri.ac.uk)

Termesztett növényeink legnagyobb része csak magról szaporodik, és egy alkalommal legfeljebb néhány száz magot terem, ugyanakkor a legtöbb gyomnövény maghozama ezren felüli, és nem ritka a több tízezer, sőt esetenként a több százezer sem. Nagy különbség van az egyes fajok maghozama között, s óriási eltérés van az egyes fajokon belül a különböző termőhelyeken nőtt egyedek között (Wehsarg 1954). Ha a gyomnövény optimális körülmények között fejlődhet, több százszorosa lehet a magtermése a kedvezőtlen feltételekhez képest (Ujvárosi 1973).

A gyomnövények maghozama tehát rendkívül ingadozó. A növényenkénti magszámot a faj tulajdonságán kívül a környezeti tényezők is nagymértékben befolyásolják. A fejlődéstörténeti háttér alapján azt kell feltételeznünk, hogy a gyomnövények maghozamát a fény erősebben befolyásolja, mint a kultúrnövényekét. A gyomnövények, mint a másodlagos szukcesszió pionír fajai, általában fedetlen területet foglalnak el, ahol a fény nem korlátozó tényező. Mezőgazdasági szempontból a növények maghozamára ható tényezők közül az inter- és intraspecifikus kompetíció hatása a legerősebb, mivel a gyomfajok kevert populációi találhatók a kultúrnövény-állományokban (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000).

Néhány gyomfaj óriási magprodukcióval ellensúlyozza a megtelepedés során ért veszteségeket. A maghozamot illetően azt is megfigyelhetjük, hogy ha egy faj egyedszáma a populáción belül csökken, ezt a magprodukcióval igyekszik ellensúlyozni. Az egyéves gyomfajok zöme a Pianka (1970) által leírt „r” szelekciós formához tartozik, mivel a túlélést nagy mennyiséggel és jó terjedéssel biztosítják. E fajok életciklusuk folyamán a nettó asszimiláció 20-30%-át magképzésre fordítják.

Stresszhelyzetekben a gyomnövények képesek vegetatív fázisuk időtartamát jelentősen lerövidíteni azért, hogy magot érleljenek. E stratégia célja az, hogy a gyomnövények jóval a kultúrnövény betakarítása előtt fejezzék be életciklusukat és akadálytalanul terjesszék magvaikat (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000).

A korábban kelő növények több magot érlelnek, mint azok, amelyek később csíráztak (Keeley et al. 1986). A gyomnövények a virágzati szár eltávolítása után is képesek magot hozni. A maghozamot jelentősen csökkenthetik a növény kártevői és betegségei (Harris & Hoffman 1985). Bizonyos herbicidek – pl. karbamátok, szulfonilureák – nem csak a maghozamot, hanem az életképes magok számát is csökkenthetik (Fernandez et al. 1987). Általánosságban a gyomnövényekre is érvényes az a megállapítás, hogy az érettség előre haladtával növekszik a magvak életképessége (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000).

Mindezek alapján nem meglepő, hogy a szántóföldi talajok gyommagkészlete meglehetősen nagy. Bencze (1954, 1956, 1958) adatai szerint hazánkban a felső művelt 20 cm-es rétegben négyzetméterenként a magvak száma 16000-240000 között ingadozott az ötvenes években. Szántóföldi talajainkban egy adott időpontban különböző mennyiségű és élettani állapotú mag található, viszont nagy részük nyugalmi állapotban van (dormancia). A gyomirtás során csak az aktiválódott, csírázóképes részét érintjük a magkészletnek. Becslések szerint a talajok összes gyommagkészletének kb. 10%-a kel ki egy évben, bár a földbe bekerült friss magvak a legnagyobb mértékben az első évben csíráznak ki (Taylorson 1971, Beuret 1984).

A gyommagvak ún. „biztonságos környezetére” (safe site) vonatkozóan a következő elemeket említjük meg: (1) a magvak védelme az anyanövényen, mielőtt azok elérik a talajfelszínt (kártevők, aratás, stb.); (2) megfelelő mikrokörnyezet a talajfelszínen a magvak fogadására; (3) magvak védelme a kórokozóktól a talajfelszínén; (4) a csírázásra kedvező feltételek (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000). A magvakat ugyanakkor jelentős veszteség éri, mielőtt azok elérnék a talajfelszínt, ezek közül a legnagyobb az aratás során ért veszteség Sagar és Mortimer (1976). Ha a magvak a talajművelés hiányában a felszínen maradnak, életképességük rohamosan csökken, a felszínre került magvak egy része a téli fagyok hatására elpusztul. A talajművelés a talajok gyommagkészletének kiürülését fokozza (Hunyadi, Béres, & Kazinczi 2000).

 

Irodalomjegyzék:

Bencze, J. (1954): Iregszemcse, Pusztapó, Bánkút mezőségi talajainak gyommagfertőzöttsége. Agrártudományi Egyetem Agronómiai Kar Kiadványai, 1(3): 3-30.

Bencze, J. (1956): Szántóföldi gyommagvizsgálatok eredményei Kehida, Mohar és Nagytoldipuszta erdőtalajain. Agrártudományi Egyetem Agronómiai Kar Kiadványai, 3: 3-22.

Bencze, J. (1958): Szántóföldi gyommagvizsgálatok eredményei Nyíregyháza homoktalajain. Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar Közleményei, Gödöllő.

Fernandez, Q. C., Navarrette, L., Torner, C. & Andujar, J. L. (1987): Influence of herbicide treatments on the population dynamics of Avena sterilis ssp. ludoviciana (Durieu) Nyman in winter wheat crops. Weed Research, 27: 375-383.

Beuret, E. (1984): Soil seed banks and cultivation: the relationship between potential and actual flora. Schweizerische Landwirtschaftliche Forschung, 28: 417-426.

Harris, M. F. & Hoffman, J. H. (1985): The weed Sesbania punicea (Leguminosae) in South Africa nipped in the bud by the weevil Trichapion lativentre. 6th International Symposium on Biological Control of Weeds, Ottawa, 757-760.

Hunyadi, K., Béres, I. & Kazinczi, G. (2000): Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

Keeley, P. E., Thullen, R. J. & Carter, C. H. (1986): Influence of planting date on growth of ivyleaf morningglory (Ipomoea hederacea) in cotton (Gossypium hirsutum). Weed Science, 34: 906-910.

Taylorson, R. B. (1971): Biology of weed seed dormancy. International Course on Weed Control, Wageningen. No. 18.

Wehsarg, O. (1954): Ackerungkräuter. Akademie Verlag, Berlin.

Ujvárosi, M. (1973): Gyomirtás. Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest.

Sagar, G. R. & Mortimer, A. M. (1976): An approach to the study of the population dynamics of plants with special reference to weeds. Applied Biology, 1: 1-47.

Pianka, E. R. (1970): On r- and K-Selection. The American Naturalist, 104: 592–597.