Helyzetjelentés

2013.12.05 09:58

Hát kérem, az utóbbi időben kicsit elmaradtam a blog vezetésével, mivel eléggé összejöttek a dolgok. Mindazonáltal a kutatás dübörög, a munka pedig megy, mint a karikacsapás!

Elkészült a módszertani cikkem kézirata, azonban bizonyos okokból meg kell ismételnem az elválasztási módszerek összehasnlító vizsgálatát. Ez azt jelenti, hogy amíg az új eredmények nincsenek meg, a cikk parkolópályára kerül :( A vegyszerrendelés már elment, de sajnos nem biztos, hogy még decemberben meg is jön minden, amit rendeltem. Bíztató, hogy a kálcium-klorid közben megérkezett. Minden esetre, januárra már egész biztosan mind megjön, és nekiláthatok a dolognak. A modell vályogtéglákat közben már meg is csináltam, így "csupán" a vegyszerekre kell várnom. Közben letiltottak mindennemű beszerzést az egyetemen, úgyhogy nem tudom, ha ezen felül kell majd valami, akkor mit fogok csinálni... Az élet móka és kacagás... Ezzel aztán jó sok embert elvágtak attól, hogy végezni tudja a munkáját. Nem baj, akkor majd mahjong-ozni járunk majd be, amíg nem lesz pénz a munkánkra... No de ennyit a panaszkodásról!

A csíráztatási kísérletek javában zajlanak, az eddigi eredmények pedig vegyes érzésekkel töltenek el. Erről egyelőre nem is mondok többet. Ezek mellett nekiláttunk az életképességi vizsgálatoknak is. A kiválasztott magokat TTC-vel (trifenil-tetrazólium-klorid) és indigókárminnal festjük meg. A TTC az életképes embriót pirosra festi, míg az indigókármin az elhalt embriót festi kékre. Mondanom sem kell, ehhez szépen ketté kell vágnunk ezeket a pár milliméteres magokat - hát, embertpróbáló feladat! Néha már kezdem azt hinni, hogy a fejem rágyógyult a sztereomikroszkópra :) Minden esetre az eddigi eredmények bíztatóak! Jó lenne ebből is írni egy cikket! :)


A csíráztatás előkészítése Mónival, a szakdolgozómmal

    
Indigókárminos festés és annak eredménye

Közben természetesen haladok a vályogtéglák további feldolgozásával is. Jelenleg három adag válogatnivaló ül a polcomon, és további 7 tégla vár összetörve a laborban az elválasztásra. A feldolgozottakat tekintve már 274 kg-nál tartunk, amelyben 276 fajt találtunk. Szóval haladunk, mint gyémántfúró a pudingban!

Elkészül lassan egy újabb kézirat is, amely a téglákban talált ritka és veszélyeztetett (gyom)fajokkal foglalkozik. Ez az a bizonyos cikk, amelyet az első negyedéves vállalásomként tartott előadásom sikerén felbuzdulva kezdtem el írni, és egy egész jó kis anyag kerekedett ki belőle. Remélhetőleg hamarosan már nyomtatásban is lehet majd olvasni - de az még odébb van :)