A növénymaradványok elválasztása

2013.07.27 18:34

Miután kellően felaprítottuk a vályogtéglát --- hú, ez egészen úgy hangzik, mint valamiféle szakácskönyv! :D No de vissza a témához!

Tehát. Ha a vályogtéglát kezelhető törmelékké aprítottuk, a következő feladat a magok és termések kiválogatása a törmelékből. Mivel sem megőszülni nem akartunk, sem pedig szilikózisban idejekorán elhalálozni, utánanéztem a szakirodalomban, hogy milyen módszerek kínálkoznak a feladat megkönnyítésére. Szerencsére hamar megtaláltam a megfelelőnek ígérkező metódust, azonban számos technikai kérdés merült fel ennek kapcsán.

A klasszikus magbank vizsgálatok eszköztárában két nagyobb módszercsoport van a magok, és ezáltal a növényfajok kimutatására: a csíráztatás és a fizikai elválasztás. Mivel esetünkben 100-150 éves vályogtéglákról van szó, elég kevés realitás alett volna a csíráztatásos módszert választani, maradtak tehát a fizikai elválasztáson alapuló technikák. A rendelkezésre álló anyagokat, eszközöket és emberi tényezőt is figyelembe véve a nehézoldatos eljárást választottam a növényi részek elkülönítésére. kicsit utánaolvasva megtudtam, hogy ehhez számos, vízben jól oldódó sót használhat az ember, amelyek között vannak veszélyes vegyszerek is. Ezt figyelembe véve merült fel, hogy talán a konyhasó is megfelelő lehet a célra.

A nehézoldatos elválasztás azon az elven alapul, hogy a talaj - vagy esetünkben vályogmintát (összetörve) elkeverve a nehézoldatban, majd bizonyos ideig ülepítve, a szerves alkotóelemek a felülúszóban gyűlnek össze, míg a szervetlen alkotórészek az oldat aljára ülepednek. A módszer tehát a szerves növényi részek és a talaj szervetlen ásványi anyagai között fennálló fajsúlykülönbséget használja ki. A felülúszóban maradt növényi frakció ezután már könnyen leszűrhető, majd száradás után a magok egy egyszerű sztereomikroszkóp alatt kiválogathatóak.

Fontos észben tartani, hogy a vegyszernek hosszan kitett magok roncsolódhatnak - elveszíthetik életképességüket, ezért az elválasztást több szerző szerint is érdemes fél órán belül elvégezni, majd a leszűrt növényi frakciót vízzel alaposan átöblíteni!

Miután kiválasztottuk a megfelelő módszert, igazolni kellett, hogy az az általunk választott konyhasóval is megfelelően működik. Ehhez azonos mintákra volt szükség, így tehát nekiláttunk kisméretű vályogtéglák készítésének. Ehhez agyagot, homokot, száraz növénytörmeléket és vizet használtunk fel. A masszát alaposan összekevertük, majd egyforma adagokra osztottuk. Mindegyik adagba 6 növényfaj 12-12 db magját kevertük, tégla formájúra gyúrtuk, majd kiszárítottuk. Ezután összetörtük őket, majd nátrium-karbonátos (Na2CO3), kálium-karbonátos (K2CO3), kálcium-kloridos (CaCl2), cink-kloridos (ZnCl2) és természetesen nátrium-kloridos (NaCl) nehézoldatban egyránt elvégeztük az elválasztást. A száradás után mindegyik adagból kiválogattuk a magokat. Az adatelemzés során bebizonyosodott, hogy a konyhasó ugyanúgy használható az elválasztáshoz, sőt, a hatékonysága a cink-klorid mellett a legjobb! Így hát a drágán beszerezhető vegyszerek helyett (mert igen nagy mennyiségről van szó) egyszerű, boltban kapható konyhasóval dolgoztunk a továbbiakban.


Modell vályogtéglák száradásra készen

Az irodalom szerint az elválasztáshoz alkalmazott nehézoldatok sűrűsége 1,4-1,7 g/cm3 között van általában. Ebből kiindulva megvizsgáltuk, hogy a konyhasó-oldat sűrűsége befolyásolja-e az elválasztás sikerességét. Kilenc különböző sűrűségű nátrium-klorid oldatot vizsgáltunk meg a már említett modell-vályogtéglákat felhasznáva, ugyanazon menetrend szerint. Mint utóbb kiderült, nem volt számottevő különbség a visszafogott magok számában a különböző sűrűségű oldatok között. Ezért tiszta vízzel is elvégeztük az elválasztást, ami kimutatta, hogy a víz hatékonysga már jelentősen kisebb. Ezért egy közepes sűrűségű sóoldatot választottunk a további vizsgálatokhoz.


A különböző sűrűségű sóoldatok