A föld- és vályogépítészetről

2014.04.02 15:38

A következőkben néhány áttekintő jellegű szócikket publikálok az oldalon. ennek keretében az első témakört a föld- és vályogépítészet rövid történetének szentelem.

 

A vályog-, a kő- és a faépítészet szinte egyidős az emberiséggel (Molnár 1998a). Napjainkban a világ lakosságának körülbelül 30%-a él olyan épületekben, melyek építőanyaga valamilyen formában a föld. A harmadik világ országaiban ez az arány még magasabb, a népesség több mint fele lakik földépítésű házban (Fratini et al. 2011).

A földépítés több mint tízezer éves múltra tekint vissza, és a Földön minden olyan helyen meghonosodott, ahol a szükséges építőanyag fellelhető volt. Már az őskőkorban is ismerték (Csicsely 2002). A föld felhasználásáról az építészetben már a Biblia is utal (2Móz 5, 6-8), bizonyítva, hogy ez az egyik legősibb építőanyag (Fratini et al. 2011).

A föld- és vályogépítés a két eltérő építéstechnológia megkülönböztetése. A földépítés során a természetben található formában használják fel az építési anyagot, míg a vályogépítésben a természetben előforduló agyaghoz különböző szerves adalékanyagokat kevernek (például: szalma, törek, nád, fűrészkorpa) annak érdekében, hogy az anyag hőtechnikai, húzószilárdsági tulajdonságait kedvezően befolyásolják (Csicsely 2003).

Az első ismertnek tekinthető agyagcsomókból rakott sárfalú épület egy jerikói kunyhó, amely a Kr. e. 9. évezred palesztinai leletei között szerepel. Ebben az időben a házak kör alaprajzúak voltak, kő alappal épültek, erre falazták fel gömbölyded agyagtéglából a falakat. A téglák gömbölyded alakja azt mutatja, hogy az elemek készítéséhez nem használtak kalodát, vályogvetőt, hanem azokat kézzel formázták. Valószínűleg ez tekinthető a vetett vályogtégla ősének. A ma is ismert négyzetes vályogtégla a törökországi Hacilarban jelent meg először a Kr. e. 6. évezred végén. Itt több régészeti réteget is találtak, amelyek egyre fejlettebb építési módokról tanúskodtak (Csicsely 2002).

A vályogépítkezés tehát már a történelem korai időszakában is igen  elterjedt volt, számos helyen találtak máig fennmaradt vályogépületeket a régészek (pl. a Dél-jemeni Shibam városa, a marokkói Marrakes falai) (Quagliarini & Lenci 2010). Az i.e. 2. évezredben Mezopotámiában, a fejlett kultúrájú Babilonban és Ninivében is részint vályogból, részint égetett téglából építkeztek (Juhász 1991). Az erdősebb területekben bővelkedő Európában a földépítészet első nyomai a Kr. e. 6. évezredből származnak. A középkor és az újkor legimpozánsabb földépületei a már említett közel-keleti sivatagi városok mellett Afrikában és Európában találhatók (Medgyasszay & Novák 2006).


Shibam városa (forrás:www.worlds.ru)

A kereskedelem, a háborúk és hódítások, a kultúrák egymásra hatása nyomán az ősidőkben lokálisan kialakult technológiák elterjedtek az egész Földön, és az ipari forradalomig, a tömeges téglagyártás elterjedéséig a vályog meghatározó anyag volt a lakó- és gazdasági épületek építésében (Medgyasszay & Novák 2006).

A XX. század robbanásszerű ipari és technológiai fejlődése (acél-, beton-, üveg- és műanyagszerkezetek) egy történelmi pillanatra háttérbe szorították a természetes anyagokat, azonban az energiahiány, az újrafelhasználás lehetősége és a környezetszennyezés problémái következtében újból és újból a természetes anyagok nyújtotta lehetőségekhez kell visszanyúlni úgy, hogy közben ne tegyük tönkre környezetünket (Molnár 1998a). Ezek egyike a vályogépítészet.

A modern vályogépítészet ma is nagyon változatos, a sokféleség jellemzi mind anyag, mind forma és szerkezet tekintetében. Mégis azt lehet mondani, hogy alkalmazása nagyon szűk területre korlátozódik. Vannak ugyan az ország egyes részein helyi kezdeményezések, de a köztudatban a vályog, mint a szegények építőanyaga szerepel (Csicsely 2002).

 

Irodalomjegyzék:

Csicsely, Á. (2002): Szemelvények a vályog- és földépítés történetéből. Építés- Építészettudomány, 30: 273–287.

Csicsely, Á. (2003): Vályogfalazatok és nyomószilárdsági vizsgálatai. Építőanyag, 55: 118–124.

Fratini, F., Pecchioni, E., Rovero, L. & Tonietti, U. (2011): The earth in the architecture of the historical centre of Lamezia Terme (Italy): Characterization for restoration. Applied Clay Science, 53: 509–516.

Juhász, A. (1991): Sármunka. In: Nagybákay, P. (szerk.): Magyar néprajz nyolc kötetben II. Kézművesség. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Medgyasszay, P. & Novák, Á. (2006): Föld- és szalmaépítészet. TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Budapest.

Molnár, V. (1998a): Vályogépítési módok és szerkezeti megoldások. Magyar Építőipar, 11-12: 348–350.

Quagliarini, E. & Lenci, S. (2010): The influence of natural stabilizers and natural fibres on the mechanical properties of ancient Roman adobe bricks. Journal of Cultural Heritage, 11: 309–314.